A Fleury Mérogis-ban* börtönbüntetésüket töltő férfiakat (apát, fiút, testvért, férjet, vőlegényt, barátot) minden hónapban meglátogatják a női hozzátartozóik. Az ezen látogatások során történt találkozásaik és néhányuknál a lakókörnyezeti közelség okán már ismerősei is egymásnak. Ezen a bizonyos filmbeli napon, amelyen ismét beszélőre érkeznek, tikkasztóan nagy a hőség. Többek között ezért is, még a szokásosnál is nehezebben viselik a leromlott sivárságú környezetet, a beléptetés idegörlő és megalázó adminisztratív tortúráját.Ahogy a börtönrend szabta, kétséges indokoltságúan hosszú várakoztatásokkal, haladnak befelé az egyik biztonsági szakaszból a másikba: a kapcsolataik és a meglévő ismeretségeik hálójában egymást vádlóan feltörő konfliktusok, alkalomadtán egymásban a lelket tartó összekapaszkodások, időleges kötelékek és hullámzóan fel-felhorgadó újabb és újabb szembefeszülések alakulnak ki. Mindezt súlyosbítja a kiszolgáltatottság, az információ-hiány, és az ezekben is részes büntetésvégrehajtási alkalmazottak elszemélytelenítő viszonyulása. Mikor aztán a nők már nem bírják elviselni az egyre sűrűsödő feszültséget, és úgy érzik, hogy a börtönszemélyzettől nem kapják meg a minimális emberségű együttműködést sem;