Eminem Live From New York (2007) online teljes film adatlap magyarul
Életrajzi
Ahogy az előző The Anger Management Tour DVD esetében, ezúttal is egy több mint két éves felvétel kerül piacra: a New York-i Madison Square Gardenben 2005. augusztus 8-án a Showtime kábeltévés hálózat számára rögzített, de azóta a MTV-ben is többször leadott koncertfilm a detroiti rapper egyik legutolsó fellépéséről (az amerikai turnéból akkor még két állomás volt hátra, aztán a szeptemberre meghirdetett európai koncerteket lefújták). Ötperces intróként karrieráttekintő zanza-montázst kapunk és megrendezett „színpad mögötti felvételeket”, ahol a kibukott, feszült, öngyilkosságot fontolgató Eminemet látjuk, pisztollyal, gyógyszerekkel, búcsúlevéllel. Aztán kezdődik maga a koncert: a monumentális, sokajtós díszletfal előtt a turné-DJ, The Alchemist elindítja a zenét, maga Eminem elegáns fekete öltönyben jelenik meg az Encore album nyitószámához, az Evil Deedshez, aztán a Bush ellen lázító Mosh-t már atlétatrikóra vetkőzve, piros fejkendőben nyomja el, és ekkor már ott van mellette kontrázni MC-cimborája, Proof is. Az aktuális lemezről előkerülő további négy dal (és a közéjük a régebbiek közül becsúszó Business és Kill You) után a következő blokkhoz már a D12 többi tagja is színpadra lép (legutoljára a dagi Bizarre érkezik nagykabátban és sárga kalapban, Hannicap Circus című szólóalbuma egyik dalának egyperces részletével). A közösen elhülyéskedett My Band az est első dala, amelyik elejétől végéig elhangzik, hiszen az Eminem-koncertek rossz szokása szerint addig minden szerzeményből csak kábé kétperces részletek szerepeltek, és sajnos nincs ez másként a következő – megint búcsúleveles, pisztolytöltős „színpad mögötti” felvételekkel felvezetett – szólóblokkban sorakozó sikerdalokkal sem (Stan, The Way I Am, Just Don’t Give A Fuck). A rövidre vágott számok mellett a hiányérzetet tovább fokozza, hogy Slim Shady-megaslágertrilógia (My Name Is, The Realy Slim Shady, Without Me) egyik darabja sem kerül elő a műsorban.Később Eminem jó haverként és kiadófőnökként színpadra hívja tíz perc erejéig Obie Trice-t is, aki aztán a góré rövid távollétében „a Shady/Aftermath család legújabb tagját”, Stat Quót is bemutatja közönségnek. Ezután Eminem egy újabb slágerblokkal tér vissza, de a Cleanin' Out My Closet és a Mockingbird után a Just Lose It egyben már le is zárja a koncert főprogramját. Ez utóbbi az est második dala, amelyik rendes hosszában elhangzik, ahogy – az öngyilkossági kísérletet végül elviccelő „színpad mögötti” videó után – teljes hosszában lemegy az egy szem ráadásszám, a 8 mérföld Oscar-díjas betétdala, a Lose Yourself is, mely alatt a D12 tagok is visszajönnek elköszönni.
Eminem Live From New York (2007) szereplők:
Véleményed: