A salemi boszorkányper (2002) online teljes film adatlap magyarul

1692-ben, az akkor még gyarmati sorban lévő Amerikában borzalmas végkimenetelű boszorkányperekbe kezdtek bele, a Massachusetts állambeli Salem városában. A tragikus történet a helyi lelkész, Samuel Parris konyhájából indult, ahol egy csapat 10 év körüli kislány – köztük a lelkész Betty nevű leánya, valamint unokatestvére, Abigail Williams – a Tituba nevű rabszolganő segítségével a jövőt próbálta kideríteni. A játékban részt vevő lányok némelyike kis idő múlva hirtelen rohamszerűen sikoltozni kezdett, különféle görcsöktől szenvedett és látomásokról gyötörve fetrengett a padlón. Ha a lányok megbetegedtek, akkor a bennük romboló kórokozók is a boszorkányok szándékai miatt kerültek oda. Parris és mások kérlelni kezdték a lányokat, először csak Bettyt és Abigailt, majd a sorban hasonló tüneteket produkáló Ann Putnamet, Betty Hubbardot, Mercy Lewist, Susannah Sheldont, Mercy Shortot és Marry Warrent, hogy nevezzék meg azokat, akik a rontást rájuk küldték. Végül a lányok neveket kezdtek mondogatni. Elsőként három nőt tartóztattak le: Titubát, a fiatal Sarah Goodot és az ágyhoz kötött, idős Sarah Osborne-t, akik semmit sem értettek a történtekből. Ahogy a vádak terjedtek, Salem, Boston és a környék börtönei lassan megteltek. A különbíróság végül összesen 19 embert – tizennégy nőt és kilenc férfit – küldött az akasztófára, míg egy idős férfi, akinek feleségét s őt magát is boszorkánysággal vádolták, a kínvallatás alatt halt meg.

A salemi boszorkányper (2002) szereplők:

Kirstie Alley
Henry Czerny
Gloria Reuben
Jay O. Sanders
Kristin Booth
Katie Boland
Alan Bates
Rebecca De Mornay
Peter Ustinov
Shirley MacLaine
Shannon Lawson
Colin Fox
Véleményed:

A salemi boszorkányper (2002) vélemények

Filmpont.hu 2022
Online filmek teljes adatlapja
Belépés Regisztráció