Petőfi műve nemcsak szándékoltan alantas nyelvi fordulataival (a pokolbeli kínok bicskája, a kétségbeesés bunkósbotja vagy a szemérmetes Erzsók szeméből Fejenagy által kiolvasott ártatlan vagyok én, / Mint az izé stb.) hívta ki a kritikusok megbotránkozását, hanem tárgyválasztásával is: a hatalmasra növesztett falusi életképpel, amely végső soron a dolgos falusi nép vasárnapi foglalatosságait emeli fel és fokozza le a költészet segítségével. Petőfi költői álláspontja itt még a természetesség-mesterkéltség ellentétében mozog. Ha az utóbbit a romantika stílusának feleltetjük meg, akkor a parodizáló nézőpontot egy korábbi művészi korszak normáiból kell származtatni. Csakhogy éppen a szentimentális ellenében szolgálta Petőfi népköltészeti tájékozódása is a természetesség követelményét. A helység kalapácsát mégsem lenne helyes a népies versei közé sorolni (még ha a falusi népélet ábrázolása sokat köszönhet is korábbi életképeinek): nemcsak világlátása, de nyelvszemlélete is szemben áll a népiesség naivitásával.