Váratlan eredménnyel zárultak a tárgyalások a nézeteltérésekkel küszködő Sony Pictures háza táján: a Pókember-franchise-nak befellegzett! Sam Raimi és Tobey Maguire távoznak, míg a stúdió 2012-re egy rebootot ígér, melyben Pókember, alias Peter Parker középiskolás éveit követhetnénk izgatott figyelemmel. És még Zac Efron neve is felmerült. Hogy mi?

A harmadik rész elkészítése előtt kellett volna önanalízist végezni!
A sorozatos nehézségek miatt meglehetősen lassan jutottunk el a forráspontra. Azt tudjuk, hogy Raimi hetek óta, megállás nélkül viaskodik a stúdió öltönyös képviselőivel, de ilyen drasztikus finálét senki sem vizionált. Ráadásul éppen akkor, amikor sikerült megtalálni John Malkovichot a Pókarc életére törő Keselyű szerepére - a kakaskodás egyik gyújtópontja viszont éppen az antagonisták kérdése volt. Úgy tűnik, hogy Raiminek nem sikerült dülőre jutni a Sony embereivel (állítólag csak minőségromlás veszélyével tudták volna betartatni vele a 2011-es premiert), így most Maguire-rel karöltve kulloghat el a távolba (mondjuk annak kifejezetten örülök, hogy Kirsten Dunst Mary Jane Watsonja is eltűnik). Amy Pascal, a Sony Pictures Entertainment társelnöke a következő nyilatkozatot adta ki a történtekről és a franchise jövőjéről:
"Egy évtizeddel ezelőtt kezdtük meg utazásunkat Sam Raimivel és Tobey Maguire-rel, és készítettünk három filmet, amivel új mércét állítottunk fel a műfajban. Amikor belevágtunk, senki sem gondolta volna, hogy bevételi rekordokat fogunk dönteni, most pedig azon ritka lehetőség van karnyújtásnyira, hogy újból történelmet írjunk a franchise-zal. Peter Parker, az emberfeletti képességekkel rendelkező, ám teljesen hétköznapi fiatal felnőtt - mindig is ez volt a magja a sorozatnak, ez tette időtlenné és vonzóvá több generáció számára. Nagyon izgatottak vagyunk. Rengeteg kreatív módon tudjuk feltárni a karakter eredettörténetét, alig várjuk, hogy újra a Marvel Studios-zal, Avi Araddal és Laura Ziskinnel dolgozhassunk."
Penetráns marketingszagtól bűzlik az egész szöveg. Alant Raimi rövid nyilatkozatát olvashatjátok:

Ez az idilli duó sincs többé!
"A Pókember-filmek elkészítése életre szóló élményt jelentett nekem. Amíg azon dolgoztunk, hogy összehozzuk a negyedik darabot, a Marvelnek egy egészen egyedi megközelítést kellett választania. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű munkát végeznek."
Ki érzett itt marketingszagot?
Pókember tehát, akár akarjuk, akár nem, gimnáziumba fog menni, sőt, a hír nyilvánosságra hozatalával párhuzamosan elkezdték Zac Efron nevét is rebesgetni, mivel sokan gondolják azt, hogy az ifjú sztár esélyes lehet Pókember szerepére. Ki tudja?A projekttel kapcsolatban Marc Webb ((500) Days of Summer), de sajnos Michael Bay és McG neve is felmerült, a forgatókönyvet a Zodiákust jegyző Jamie Vanderbilt szkriptjéből fogják továbbfejleszteni. Vanderbiltet bízták meg a tervezett ötödik és hatodik felvonás megírásával, ám ahogy azt a mellékelt ábra mutatja, a Sony már rég tervezte ezt az "átállást". Vanderbilt szkriptje már kész van (az EW szerint karakán és kortárs könyv, a Batman: Kezdődik! nyomdokában), a Sony pedig - talán az Alkonyat-lázat kihasználva - még inkább tinikompatibilis sorozatot farag a Pókemberből. És azt se feledjük el, hogy mindezt sokkal olcsóbban tehetik, elvégre a Pókember 3 büdzséje horribilis volt, a negyedik rész költségvetése pedig még annál is nagyobb lett volna - most teljesen előlről kezdhetik. Nem tudni, mi lesz ezután a franchise sorsa (2012 nincs-e túl közel ahhoz, hogy egy reboot sikeres lehessen?), erre mindenesetre senki sem számított. Érdekes és sajátos bosszú ez egy stúdiótól, Raiminek sohasem lesz lehetősége jóvá tenni a harmadik részt.
Ki tudna Raimi helyébe lépni? És mindezek után mi lesz Raimivel? Gonosz halott 4? World of Warcraft-film? Amint megtudunk valamit, Ti is tudni fogtok róla!