A fantasyk egyik modern klasszikusának hosszú utat kellett megtennie a nagyvászonig, de Matthew Vaughn rendező kezében biztos helyen tudhatták a rajongók. A film nem okoz csalódást kaland, romantika, sötét fantázialények és ami a legfontosabb: humor terén sem.
A történet ezúttal is könnyen összefoglalható a jó és a rossz, az igaz szerelem és az illúzió harcaként, de ez ne tántorítson el senkit attól, hogy jegyet váltson rá – újra és újra. Itt ugyanis minden képkocka külön életet élve varázsol el minket, miközben maga a film nem hullik darabjaira, épp ellenkezőleg, az utóbbi idők egyik legkerekebb történetét sikerült elénk tárnia az alkotóknak.

Tristan Thorne egy szerencsétlen angol fiú, aki a szürke és unalmas Fal nevű faluból a szomszédos varázsvilágba vágyik. Amikor szíve választottjának ígér egy hullócsillagot a Falon túlról olyan kalandsorozat veszi kezdetét, amit legmerészebb álmaiban sem gondolt volna. Az első bonyodalmak akkor adódnak, amikor kiderül, hogy a hullócsillag egy gyönyörű lány, Yvaine alakját vette fel Földre érkezésekor és kezd nagyon is emberi érzésekkel viseltetni főhősünk iránt. Az izgalomhoz ez azonban kevés, így belép a képbe néhány hatalomra áhítozó herceg és három ezeréves boszorka, akik mind-mind szegény hányatott sorsú csillagunk szívére áhítoznak.

A szokásos együttmenekülős-egymásratalálós sztori igazi ízét a remek szereposztás adja: Yvaine szerepében a mostanában ismét tündöklő Claire Danes (Romeo+Julia, Este), Tristan bohókás szerepében az eddig ismeretlen Charlie Cox (Casanova), a nagyobb mellékszerepekben pedig Michelle Pfeiffer (Hajlakk) mellett feltűnik Robert De Niro is. Bobby ezúttal az erőltetett horror-drámázásai és a politikai témájú kitérője után végre ismét komédiázhat, ráadásul egy olyan szerepben, amelyet mintha csak neki írt volna évekkel ezelőtt Neil Gaiman (az eredeti Csillagpor könyv szerzője).

Elkezdhetném felsorolni a Csillagpor hibáit, de szerintem minden gyermeklelkű felnőtt és kicsit már felnőttebb gyerek át tudja érezni, hogy miért nem teszi meg ezt a világon gyakorlatilag senki. A leginkább szeretetreméltóbb tulajdonsága a filmnek az, hogy Vaughn forgatókönyvíróként is tevékenykedve olyan érzékenyen nyúlt az alapanyaghoz, amennyire azt ma egy fantasy esetében az alkotó magának megengedheti. Filozófikus párbeszédek, rengeteg érzelem, egyedi és az utolsó díszletig pontosan kidolgozott látványvilág, izgalmas összecsapások , mértékkel adagolt fekete humor – ez teszi a Csillagport felejthetetlenné a 2007-es év közepén, ahol egy ilyen letisztult történetnek neki kell feszülnie a különböző folytatásoknak és az amerikai közönség szintjére alacsonyított filmeknek.