Hogyan is forgatnak két filmet az előzménytörténetből?
Del Toro és Bilbó, az újdonsült puszipajtások
Azt már
régóta tudjuk, hogy
A faun labirintusával visszafordíthatatlan világhírre szert tevő mexikó zseni rendezi a
Gyűrűk ura előzményfilmet. Vagyis rögtön kettőt.
A hobbit Zsákos Bilbó története, aki felkerekedik Gandalffal és egy csapat törpével, hogy visszaszerezzék a Törpök ősi tulajdonát Smaugtól, a sárkánytól. Keresztül-kasul bejárják Középföldét, útközben a kis hobbit pedig rátalál az Egy Gyűrűre, amit találós kérdések révén nyer el Gollamtól. Del Toro az MTV-nek adott interjújában lerántja a leplet az igazságról:
A hobbit nem két különálló film lesz, hanem egy történet két részletben elmesélve (eredeti értesülések szerint az első darab követte volna
A hobbit cselekményét, a másik betömte volna a hézagokat annak vége és
A Gyűrű szövetsége között).
"Az az igazság, hogy már rég nem egyik vagy másik filmről beszélgetünk, most már mint a mozit emlegetjük, a két részt mint egyetlen narratívát képzeljük el. Nem is úgy gondolkozunk róla, mint áthidaló történetről, számos megbeszélés kellett hozzá, míg rádöbbentünk, hogy ezt egyben kell elmesélni."
Del Toro-ék nem félbe vágják a könyvet, a rendező azt mondja, hogy a második rész egyenesen A Gyűrű szövetségébe fog torkollni.
"Ezen még dolgoznunk kell. Ha jól hiszem, akkor Smaug meghal az első részben. Vonják le a megfelelő következtetéseket".
Smaug a 19 epizódból álló regény 14. felvonásában pusztul el. A második darab összesen 5 fejezetet ölelne fel? Furcsa. Lehet, hogy nincsen elég ötlet, amivel ki tudnák tölteni a hiányos helyeket? Csak a stúdió kapzsisága miatt készül két film? Ki tudja? Akárhogy is van, minden bizodalmam a joviális mexikóiban és új-zélandi barátjában van (az eredeti trilógiát jegyző Peter Jackson "csak" az executive producer lesz). A végsőkig.